2017 nyarán úgy éreztem, (majdnem) mindent elértem amit szerettem volna az életben, és készen állok a következő nagy mérföldkőre, a gyermekvállalásra. Mostantól bármikor jöhet, amikor jönni szeretne a kis lurkó 🙂 Így belevágtunk a projektbe… Nem is kellett sokat várni.
Már pár hónappal korábban, tavasszal elkezdtem vezetni egy applikációban a ciklusomat, így napra pontosan tudtam, mikorra kell várnom “Piri nénit”. Sok-sok év után így tudtam meg, hogy nekem 25 napos a ciklusom. Ez sok mindent megmagyarázott. Mindig is úgy éreztem, olyan, mintha állandóan csak megjönne… mostmár tudom miért.
Így viszont azt is tudtam, hogy melyik szép augusztusi napon kellett volna megjönnie. Szegény férjemnek folyamatosan beszámoltam cseten, hogy már megint voltam pisilni, és még mindig nem jött meg. Pontosabban így zajlott: “Voltam pisilni.” “OK.” “Nem kérdezed meg, hogy mi volt, megjött-e?”. “Mi volt, megjött?” “Még mindig nem jött meg”. “OK”. Egy idő után már magától kérdezte hogy mi volt, és innentől minden pisilést körülvett egy ceremónia és ünnepélyes eredményhirdetés. Ez ment még három napig…
A 25. napon megittam a barátnőkkel egy sportfröccsöt, de többet nem, mondván, hogy ki tudja mi lesz, lehet, hogy terhes vagyok. A 26. napon elmentünk a strandra, és aznap megittam két sört és egy kis bort, mondván, hogy ki tudja mi lesz, lehet, hogy mostantól évekig nem “rúghatok be”. A pálinkázást azért már kihagytam. A 27. napon kijelentettem a férjemnek, hogy amíg nem csinálunk tesztet, én már nem iszom inkább mostantól. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy fura tünetek léptek fel: nehezen bírtam a biciklizést, futást, és nagyon fájt a mellem meg a hasam.
A 28. napon megcsináltam a tesztet. Elég nehezen jöttünk rá, hogy ez vajon pozitív-e vagy negatív, mert nagyon halvány volt a második csík. A férjem szerint ez negatív eredményt jelentett, de én azt olvastam, hogy mindegy mennyire halvány, ha ott van bármi is, akkor az pozitív. Még meg is gúgliztuk, és ledöbbentem, mert vannak akik kirakják a netre az eredményt. De így legalább megtudtuk, hogy ez bizony pozitív! (legalábbis a neten akiknek ez volt az eredménye, azok örültek neki). Ráadásul este csináltuk, pedig reggel javasolják mert úgy tisztább az eredmény. Akkor naívan néztük is, hogy ha este is ennyire kimutatja a teszt, akkor én tényleg nagyon terhes lehetek… nem is sejtettük akkor még hogy bizony, még hozzá duplán! Mivel ez csak az ‘olcsóbb’ teszt volt, csinálni akartunk egy drágábbat is (végül a férjem egy még olcsóbbat vett…) A három perc helyett húsz másodperc alatt mutatta ki ugyanezt az eredményt, ezúttal reggel. Ezután felhívtam a dokit és időpontot kértem.
Tíz nappal később, ebédidőben a munkahelyről elsiettem a rendelőbe. Kicsit késett a doki, dehát mindenképp meg akartam tudni hogy mit mond, így vártam. Nem sokat késhetett mert sietnem kellett vissza egy ‘nagyon fontos’ munkahelyi hívásra amire már hetek óta készültem, és semmiképpen sem késhettem le. Végül fogadott a doki, és megvizsgált. Annyira utálom amikor elidőzik, és valamit nagyon vizsgál, mert olyankor elkezdek szorongani, és a világ összes rossz gondolata végig fut az agyamon. Vajon mit lát? Tuti hogy valami para van. Ráadásul végig csendben volt.
Végül rám nézett, és összesen ennyit mondott: Ikrek.
Ahogy ezt kimondta, kicsit beszédültem, és köpni-nyelni nem tudtam. Mivel semmi nem utalt arra hogy nekem ikreim lehetnének, a családban, rokonságban sehol egy ikerpár, és nem lombikprogramban vettünk részt, csak egy dologra tudtam gondolni: hogy poénkodik velem. Viszonylag fiatal volt a doki, még ismerős is volt valahonnan, de nem tudtam rájönni honnan, és azt hittem viccelődik velem. Erre magamban nagyon bepöccentem, hogy mit képzel magáról, és ha jól tudom, ilyennel nem is szabad viccelni, majd feljelentem stb. Szóval eléggé végiggondoltam ezt az egészet, de mielőtt még elkezdtem volna neki háborogni, még ennyit hozzátett: Nem viccelek.
Nem tudtam, hogy reagáljak, mit gondoljak… úristen, ikreim lesznek???? Alig kezdtük el a baba projektet, én úgy voltam vele, hogy kábé mondjuk fél év múlva összejön (egy baba), addig még tudom emészteni ezt az elhatározást, rákészülök lélekben, meg az új munkahelyemen is eltöltök még egy kis időt, aztán majd eljön az idő. Erre egyből, és egyből kettő!!
A doki még hozzátette, hogy elkezdhetem szedni a terhesvitamint. Ja, és amúgy még túl korai megállapítani a terhességet (valami tudományos magyarázatot lenyomott nekem, amire nem tudtam figyelni mert forgott körülöttem a világ), és két hét múlva jöjjek vissza.
Megkérdeztem, hogy ilyenkor mik az esélyek, mivel ez az egész még túl korai, és sok terhesség indul így de másképp végződik, ezért nem szeretném magam beleélni, ha kicsik az esélyek. Azt válaszolta, hogy bármi megtörténhet, de a legvalószínűbb, hogy kihordom az ikreket, és szülök két egészséges gyereket. Úristen, hát ez nagyon durva…
Ránéztem az órámra, sietnem kellett vissza a “nagyon fontos” hívásomhoz. Közben a férjemet is informálni kéne, hogy mi volt a dokinál. Á dehogy, ezt nem tudom neki sietve, telefonon keresztül elmondani. Meg amúgy is látni akarom a lesokkolt arcát, amikor elmondom a hírt. Írtam neki, hogy este csinálok vacsit és együnk együtt… a “nagyon fontos” hívásomra pedig visszaértem időben, de agyban már teljesen máshol jártam…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: