Eredeti terveim szerint mindent a lehető legtermészetesebb módon szerettem volna átélni. Aztán utána olvastam, milyen ritka ikreknél a spontán szülés… nagyjából a fele császármetszéssel végződik, Amerikában ez az arány 75%. Nagyon elkeseredtem.
Lelkileg nehéz volt felkészülni a szülésre úgy, hogy fogalmam sem volt róla, mire készüljek. A legtöbben tudják, hogy nagy eséllyel spontán szülés lesz a vége, és erről olvasnak, tornáznak, jógáznak, készülnek lelkileg. Én egy skizofrén, fele-fele arányos készülődésben voltam.
Az egész terhességemet végigkísérte a félelem és aggodalom, hogy mi van, ha műtétre kerül sor? Ráadásul a kórházban, amit választottam, magas arányban fordul elő császármetszés. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy azzal nagyobb biztonságban vannak a babáim, és próbáltam inkább erre gondolni, és nem arra, hogy majd nekem mennyire rossz lesz emiatt.
Tévesen attól is féltem, hogy egy műtét kockáztathatja a szoptatás sikerességét. Ez egy óriási tévhit! Szerencsére semmi köze hozzá!
A spontán ikerszülés feltételei
Amikor rátaláltam a fogadott orvosomra, ezt a témát már az első találkozáskor érintettük. Jelezte, hogy ő alapvetően természetpárti, és a következő esetek fennállása esetén be is vállalja a spontán szülést:
-
a szülés a 36-39 hét közötti időszakban induljon be
-
minden értékem legyen rendben (vérnyomás, vizesedés, cukorszint, méhszáj, vizelet stb.)
-
mindkét baba fekvése fejvégű legyen már a 30. héten (ezt rugalmasan vette volna, ha később fordul be)
-
a két baba között ne legyen több, mint 500 gramm különbség
Sajnos elég korán nyilvánvalóvá vált, hogy kicsi lesz az esélyem mindent teljesíteni. Majdnem minden sikerült, de “B” baba farvégű volt. Próbáltam a dokit meggyőzni, vállaljuk el így is a spontán szülést.
Vannak orvosok, kórházak, akik bevállalnak spontán szülést olyan helyzetben, ahol “A” baba fejvégű, de “B” baba nem. Ilyenkor az első baba megszülése után megpróbálják kézzel befordítani a másodikat, és minden módszert bevetnek, hogy kihúzzák onnan a babát. Ha semmi nem sikerül, akkor irány sürgősen a műtő. Ez kockázatos is lehet, mert oxigénhiány léphet fel a második babánál. Sokat gondolkodtam, hogy felkeressek-e inkább egy orvost, aki ezt bevállalja, de utólag azt mondom, ennyit nem ért volna a kockázat.
Az orvosom természetesen nemet mondott a győzködésemre. Szerinte, ha megszületik az első baba, nagy annak a kockázata, hogy a második farvégűből hirtelen harántba fordul, és úgy lehetetlen megszülni, kockázatos, és sürgősségi császárra lenne szükség. Annál rosszabb meg nincs, mint egy spontán szülést is meg egy műtétet is egyszerre megélni.
A sorsra bíztam magam, meg arra, hogy a babák majd eldöntik, hogyan akarnak megszületni, hisz tudják a feltételeket.
Azért biztos ami biztos, elkezdtem “bababefordító” tornát végezni. Állítólag ez segít abban, hogy a baba felvegye a megfelelő pozíciót (nekem nem jött be).
Programozott császár vagy induljon be magától a szülés?
Egy nappal az ikrek születése előtt még sétáltam egyet a parkban
Az utolsó hetekben már egyértelmű volt, hogy császármetszéssel fognak születni az ikreim (bár én az utolsó pillanatig reménykedtem). Az orvosom informált arról, hogy annak ellenére, hogy tökéletes a terhességem, nem várhatunk 40 hétig, a 39. héten mindenképpen be kell feküdnöm a kórházba. Napi több vizsgálat lesz és amint valami nem stimmel, azonnal kiszedik a babákat.
Azt is erősen javasolta, hogy tűzzünk ki egy időpontot programozott császármetszésre, igazából minél hamarabb a 37. hét után.
Én ezzel úgy voltam, hogy ha már szegény babák nem születhetnek meg természetes úton, legalább abba legyen beleszólásuk, hogy mikor születnek meg. Ezért úgy döntöttem, megvárom, hogy induljon be a szülés, és akkor majd berohanunk a kórházba és megműtenek.
Mivel mindenképpen meg kellett adnom egy legutolsó dátumot programozott császárra, ezért olyat választottunk, aminél szinte tutira megszületnek hamarabb maguktól is a babák (ha jól emlékszem, a 40. héten valamikor).
Az orvosom szerint egyébként én egy álomvilágban éltem; szerinte az ikerterhességek általában nem úgy érnek véget, hogy beindul a szülés, hanem valami más miatt kell a babáknak kijönniük (a részletekről inkább nem nyilatkozott). Csak a terhességem utolsó 2-3 hetében vallotta be, hogy úgy tűnik, nálam tényleg nem lép fel semmiféle komplikáció, és valószínűleg be fog indulni a szülés. Így is lett szerencsére. Ráadásul úgy időzítettek a babák, hogy be sem kellett feküdnöm a kórházba!
Utólag azt mondom, óriási szerencsém volt, hogy minden jól alakult. Abszolút látom a programozott császármetszések értelmét is, ha már biztos a műtét ténye. Sokkal biztonságosabb, mint megvárni, amíg beindul a szülés, vagy amíg fel nem lép bármilyen komplikáció.
Ez az igazi happy end
Másfél napos, egészséges ikerfiúcskák
Bármennyire is csalódott voltam, hogy nem szülhettem meg természetes úton az ikreimet, több hónap távlatából azt mondom, az a legfontosabb, hogy van két cuki, egészséges gyerekem. Ez a lényeg, és ez az igazi happy end.
Arról, hogy számomra mennyire rettenetes volt a műtétélmény, előtte, közben, és utána még hónapokig, arról most inkább nem írok részletesebben (majd később :).
Maradjon inkább ez a happy end a végére!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: