Ikreket lehetetlen szoptatni?! – Első hónap

Az első napok a kórházban – belőlem tényleg jönni fog a tej?!

A sok nehézség ellenére is a szoptatás egy csodálatos dolog

Végig úgy terveztem, hogy szoptatni szeretném majd a születendő ikreimet, ha lehetséges. A kórházban vegyes volt az élmény, de a kórházi szobatársak támogatásával kiküzdöttem, hogy segítsenek nekem a nővérek. Abban a két-három napban volt minden: két baba szoptatása, fejés ipari fejőgéppel, cumisüveggel itatás, bimbóvédő használata, kézi fejés… és kommentek, miszerint a jobb mellem “nem szopható”. Összességében jófejek voltak, nem pótoltak tápszerrel, hazaengedtek a harmadik napon, pedig összesen csak egyszer sikerült kiküzdenem, hogy elérjük a mérhető 10 ml anyatej fogyasztást. Ekkor megtapsoltak. Kaptam házi feladatot: három óránként szoptassak éjjel-nappal, és minden szoptatás után fejjek fél órát (le volt írva részletesen, hány perceket kell, felváltva). Ha ezt 100%-osan követtem volna, akkor napi 16 órát szoptatás-fejéssel töltöttem volna.

Tanulság: követeld meg, hogy segítsenek a nővérek a szoptatásban! Ne add fel, járkálj hozzájuk folyamatosan, és kérd meg, hogy jöjjenek oda hozzád és támogassanak. Mindaddig tedd ezt, amíg nem érzed, hogy magabiztosan megy már a dolog. Minden kérdésedet tedd fel!

Hazaérkezés után – még több kihívás

Az öt napos Manut itatja apuci lefejt tejjel svéd itatópohárból

Amikor már otthon voltunk, sok nehézségbe botlottunk. Manu nem tudott sajnos szopizni, mindig bealudt. Mint kiderült, enyhén sárgaságos volt, és meg kellett erősödnie. Olvastam arról, hogy nem szabad cumisüveget használni, így a férjem svéd itatópohárból adott neki lefejt tejet. Bongi viszont szopizott hősiesen, kitartóan és nagyon sokat. Manut is minden alkalommal cicire tettük, hátha egyszer sikerül neki. Kitartó munkánk eredményeként kb egy hét után, ami akkor végtelen időnek tűnt, Manu is megtanult szopizni!!! Óriási volt az öröm, bár a férjem kicsit szomorkodott is, mivel így már nem neki kellett etetnie a Manut. Bár éjszaka még mindig az ő feladata volt, mert felosztottuk az éjszakai műszakot.

Egyesével etettem őket, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy meg kell tanulnunk tandem szopizni. Két és fél hetes korukban elkezdtük gyakorolni, kaptam kölcsön egy sima szoptatós párnát, de elég kényelmetlen volt. Viszont muszáj volt folytatni, mert ezek a szoptatások volt, hogy órákig eltartottak, és nem várathattam meg a másik babát; egyszerre kellett csinálni.

Három és fél hetes korukra már majdnem belehaltam a görnyedés okozta fájdalomba. Május 15-én, öt nappal az egyhónapos koruk előtt egész nap rajtam lógtak és ciciztek. Akkor betelt a pohár, és azonnal lecsaptam neten egy ikres szoptatópárnára, amiért még aznap késő este elmentünk a világ végére, bőgő gyerekestül, mindenestül. Ég és föld volt a különbség! 

Az elején még sima szoptatópárnával vagy anélkül szoptattam őket

Az életminőségünk 180 fokos fordulatot vett. A legjobb döntés volt. Az első reggelink ezzel a párnával csodálatos volt; nyugiban elszopizgattak rajta, nekem nem kellett görnyednem. Aztán örömében Manu jól telibe hányta és rakhattam a mosásba…

Manu egyébként annyira belejött a cicizésbe, hogy volt olyan éjszaka, amikor a férjem jól megetette a svéd itatópohárból, de a rekord mennyiség elfogyasztása után is üvöltött még. Felébresztett, hogy szerinte a cici hiányzik neki, így megszoptattam. Tényleg ez volt a baja, utána megnyugodott és visszaaludt. Négy hetes korára már profi lett, szopizott mint egy földesúr, lazán sziesztázva, jóízűen kortyolgatott.

Amit nem tudtam előre a szoptatásról, hogy leírhatatlanul fájt. Minden alkalommal amikor közelítettek, vicsorítva becsuktam a szemem és koncentráltam hogy ne haljak bele, utána meg még önszántamból fejnem is kellett. Már mindenki aludt, én meg alvás helyett a kis “irodámban” fejtem, majd mosogattam, majd még ráadásként a lüktető mellbimbóimat kenegettem krémmel, hullafáradtan. Aztán kezdődött minden előlről, mert kábé lassan ébredt is valamelyik baba.

Ez a fájdalom is olyan mint minden más, hogy “egyszer majd elmúlik”. Szerencsére nem tartott sokáig, de akkor ez is végtelen időnek tűnt, még ha a gyakorlatban “csak” pár hétig tartott.

Az ikres szoptatópárna minden szoptatós ikres anyuka “must have” kelléke

Mivel engem beparáztattak, hogy ikreket nem lehet szoptatni, folyamatosan azon aggódtam, hogy nem elég a tejem; és hogy éheztetem a gyerekeimet. Elég ijesztő érzés tudni azt, hogy 100%-ban rajtam múlik az ő életük. Tényleg az lett az egyetlen életcélom, hogy életben tartsam őket.

És akkor a harmadik hétre minden még rosszabb lett: nem akartak aludni! Pedig állítólag napi húsz órákat kéne aludniuk. Cserébe folyamatosan éhesek voltak. Nyolc-tíz órás szopi maratonok következtek. Többször is megfordult a fejemben, hogy adok nekik tápszert. Nemhogy lelkileg teljesen leszívott a dolog, de még éhesek is maradnak?! Aztán megtaláltuk a választ: “cluster feeding”, amikor a baba több étkezést összeolvaszt eggyé. Ez nem a kevés tej jele! Sőt, azért van erre szükség, hogy beálljon a tejmennyiség ami majd hosszútávon is kelleni fog nekik.

Amit tanultam ebből az egész élményből:

• Bízni kell magamban, és hogy képes vagyok ellátni a kisbabáimat

• Arra kell hallgatni, aki olyat mond, amit hallani akarok. Mindig lesz aki ezt mondja, meg aki azt, egyszerűen ignoráltam azt, aki szerintem hülyeségeket mondott vagy olyat amit nem akartam hallani (pl volt, aki tudományosan elmagyarázta, hogy ikreket miért nem lehet szoptatni).

• Nem szabad feladni, kitartónak kell lenni; még a legreménytelenebb pillanatokban is, amikor úgy tűnik, ennek sosem lesz vége. Megéri.

• Bármilyen terved is van a babákkal, például ha nem igény szerint szeretnéd őket szoptatni hanem napirendet akarsz kialakítani és megtanítani őket aludni, azt nem az első hónapban kell elkezdeni. Sőt, talán még a második hónap is korai ehhez. Az első hetekben, hónapokban legyen a baba minél többet cicin, bármennyire is fárasztó!

• Nem annak a jele, hogy kevés a tej, ha a baba a szokásosnál többet akar cicizni, hanem egy szükséges folyamat, hogy beálljon a tejtermelés. Utána majd kialakul egy rend, és már csak 5-10 percesek lesznek előbb-utóbb a szopizások.

Amikor már kicsit nagyobbak, már bárhol feltalálják magukat. Itt kilenc hónaposak, és utazáskor nem volt nálunk a szopipárna.

Utólag visszanézve azt kell mondanom, hogy a szoptatás egy csodálatos dolog. Már egy éve szoptatom az ikreket, egy gramm tápszert sem adtam nekik. De keményen meg kellett küzdeni ezért. Az első hónap, műtét után, rengeteg fájdalommal és kialvatlansággal járt. Rengeteget szenvedtem úgy, ahogy nem gondoltam, hogy valaha is fogok. Ezekről keveset beszélnek az emberek, mindenki egy csodaként írja le a születést, és álomszerű képekkel illusztrálják a cuki kisbabák anyukájukhoz fűződő szeretetét és fordítva.

A valóság az, hogy én folyamatos rettegésben éltem, hogy jól csinálom-e, éheztetem-e őket, jó döntéseket hozok-e, emellett nem bírtam felkelni a kanapéról vagy húsz métert sétálni a műtét miatt, három órákat aludtam, és mindemellett ott volt a szoptatási nehézségek hada. A valóság, hogy ikrekkel az első hónap brutálisan kemény.

És igen, utána fokozatosan egyre jobb lesz, és igen, megéri, és igen, nagyon szeretem őket, de nagyon fontosnak tartom elmondani azt, hogy arra hogy ez mennyire nehéz, egyszerűen nem lehet felkészülni. Fogalmam sem volt, mi vár rám, de erre egyáltalán nem számítottam. Óriási csalódás volt, hogy nem tudtam csodaként megélni ezeket a pillanatokat, hanem úgy éreztem, vége mindennek, és mostmár szenvedés az életem örökre. Nem ijesztgetésként akartam ezt leírni, és ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem az anyaságot, hanem fontos leírnom ezt, hogy aki még csak most várja az ikreket, tudjon róla, hogy nagyon kemény menet lesz, és erre fel kell készülni, amennyire csak lehet.